Cégünket Fonyódi József nyomdászmester alapította 1946-ban.
A Budapesti Műszaki Egyetemmel szembeni nyomdaépületet felújította, és használt nyomdagépekkel elindította a termelést. Elsősorban nagy szedésigényű (matematikai, műszaki könyvek) nyomdatermékeket állított elő. Szakértelmének köszönhetően a nyomda nyereségesen működött. A nagyreményű fejlődést megakasztotta a nyomda államosítása.
Tevékenységünk 1949-1990 között ismert okok miatt szünetelt.
Az alapító természetesen ebben az időszakban is nyomdászként dolgozott és bebizonyította, hogy alaposan felkészült szakember.
Idősebbik fia Fonyódi Ottó folytatta a családi hagyományt és az Egyetemi Nyomda, Zrínyi Nyomda, Szent István Társulat cégeknél bizonyított.
1990-ben Fonyódi Ottó újraalapította a céget EFO Kiadó és Nyomda néven.
Ebben az időben szinte minden cég forráshiánnyal küszködött, ezért ismét a szakértelem és a megbízhatóság került előtérbe. A cég reményteljesen fejlődött, saját telephelyet alakított ki Budafokon, amelyet önálló finanszírozással (önerőből) megfelelő gépparkkal tudott felszerelnil.
1999-ben belépett a céghez ifj, Fonyódi Ottó és kialakult a jelenlegi tulajdonosi szerkezet.
Ifj. Fonyódi Ottó a 3. nyomdászgenerációt képviseli a Fonyódi családban és Németországban Gutenberg hazájában kapta meg nyomdászmérnöki diplomáját. Ezután olyan nagy német cégeknél dolgozott nyomdai területen mint a Heidelberger Druckmaschinen vagy a BASF.
2001-ben átalakult a cég formája
Az akkori jogszabályoknak megfelelően az EFO Nyomda mint önálló vállalkozás az EFO Nyomda Egyéni Cégen keresztül alakult át az EFO Kiadó és Nyomda Kft. cégformába.
2002-ben telekvásárlás Százhalombattán
A nyomda megvásárolt a Százhalombatta Batta Ipari Park területén egy 5000 négyzetméteres telket, ahol a tulajdonosok terve szerint nyomdaipari termelésre alkalmas üzemcsarnokot kívánt felépíteni.
2003-ban elkezdődött az új telephely építése Százhalombattán.
Az üzem folyamatosan dolgozott Budafokon, hogy előteremtse a finanszírozási hátteret a zöldmezős beruházáshoz.
2005-ben az EFO Nyomda beköltözött az új üzemhelységbe.
A beruházás 100%-ban saját erőből valósult meg. A beruházással párhuzamosan állandóan bővűlt a nyomda gépparkja, hogy a cég ne kerüljön versenyhátrányba.
2008-ban teljesen kialakult a keménytáblás könyvkötészet és elindult a digitális nyomtatás
A cég fő profilja a kis példányszámú könyvgyártás, amelyet most már alvállakozók bevonása nélkül tud önállóan megoldani.
A digitális nyomtatás bevezetéséval a nyomda igazodik a jelenlegi igényekhez, így gazdaságosan, gyorsan, kiváló minőségben tudja az egyre csökkenő példányszámú megrendeléseket teljesíteni.
2009-ben a marketingszemléletű internetes megjelenés kerül kialakításra.
A nyomda technológiai fejlettségét követnie kell a nem materiális rendszerek modernizálásának, fejlesztésének.

